Jó munkát!
„Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok [...] Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz – akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket.
Barátotok: Robert Baden-Powell“
„Jó munkát!” - kívánjuk, kívántuk egymásnak sokszor cserkésztestvéreink körében. Most ismét szeretnénk, ha e köszöntés ismerősen csengene! Egy online beszélgetésre szeretnélek meghívni, hogy egy ebéd utáni virtuális kávé
mellett találkozz hozzád hasonló vállalkozókkal: cserkészvállalkozókkal.
Régóta dédelgetett vágya a Magyar Cserkészszövetségnek, hogy összefogja azokat a sikeres - és sikereikért nap mint nap jó munkát végző - cserkészeket, akik példaképei tudnak lenni a fiatalabb generációnak.
Mindannyian tudjuk, hogy a cserkészet legfontosabb módszertani eszköze a példamutatás. Erre épül a vezetőképzési rendszerünk is. Azonban nem mindannyian válnak vezetővé vagy parancsnokká tizenévesen, és vannak olyanok is, akik közösségvezetői képességeik fejlesztése mellett egyéb szakmai kihívásokat keresnek, vagy épp vállalkozni szeretnének. Ezeknek a fiataloknak sokat jelent, ha l áthatóvá vál nak azok a vál lalkozók, akik maguk is cserkészek.
Amennyiben ezt ti is előremutatónak gondoljátok, a szövetség szívesen lesz katalizátora egy vállalkozói körnek, ahol egymást is tudjátok inspirálni, együttműködéseket kialakítani.